ELSŐ ÉS EGYETLEN SZÍN

(A mennyekben erkélyen. Az Úr dicstől környezetten trónján. A növények serege átültetve. Nagy fényesség.)

AZ ÚR
Be van vetve a nagy föld, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, virágim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.

S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?

LUCIFER
S mi tessék rajta? Hogy nehány mag
Sárba összevissza gyúrva,
Földbe temetve mégis fényre tör és
Terméssel kecsegtet?
Retek s Tök űzi és taszítja egymást,
Paprika a féregben öntudatra kél.

AZ ÚR
Csak hódolat illet meg, nem birálat.

LUCIFER
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.

AZ ÚR (gúnnyal)
Legyen, amint kivánod.
Tekints a földre, Éden fái közt
E három sudar növényt a kellő középen
Megátkozom, aztán tiéd legyen.

LUCIFER
Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás peronoszpóra lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.

AZ ÚR
Mondottam, növény: küzdj és bízva bízzál!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.